Volt idő, amikor én sem éreztem otthon magam a saját testemben.

Sokáig azt hittem, hogy akkor vagyok erős, ha mindig helytállok, mindent megoldok. Ha másokról gondoskodom, miközben a saját szükségleteimet csendben háttérbe szorítom.

Aztán az élet újra és újra megállásra hívott.

A rák, a műtét, a kemoterápia, majd később a válás és az újrakezdés négy gyermekkel mind arra hívtak, hogy elengedjem azt, akinek addig hittem magam.

Nem egyik napról a másikra találtam vissza önmagamhoz, hanem lassan és fokozatosan, egy mély levegővel, egy jógaórával, egy erdei sétával, egy könnycseppel és egy-egy apró felismeréssel.

Ma már tudom, hogy az igazi erő nem abból születik, hogy mindent kibírunk. Hanem abból, hogy megengedjük magunknak a megállást, elfogadjuk a segítséget, és újra megtanulunk bízni az életben.

A jóga ezen az úton lett a legfontosabb társam. Nem oldja meg minden problémámat, de újra és újra visszavezet önmagamhoz. Megtanított figyelni a testem jelzéseire, elfogadni a saját ritmusomat, és bízni abban, hogy a legnehezebb időszakokból is lehet lassan, lépésről lépésre újjászületni.

Az évek során számos képzésen tanultam a jógáról, a mozgásterápiáról, a gerinc egészségéről, a légzésről, az aromaterápiáról és más természetes módszerekről. Mindez fontos része a munkámnak, de nem ez az, ami igazán meghatároz.

A legtöbb vendégem nem azért tér vissza hozzám, mert különleges ászanákat tanítok. Hanem azért, mert azt mondják: nálam végre megengedhetik maguknak, hogy egyszerűen csak önmaguk legyenek.

Ebből született meg a LélekErdő.

Nem egy jógastúdióként, hanem egy olyan megtartó térként, ahol a természet ritmusára hangolódva, a testen keresztül vezetlek vissza önmagadhoz.

Mert hiszem, hogy a válaszok nem kívül vannak. Mindig is benned voltak. Néha csak kell valaki, aki csendben elkísér addig, amíg újra meghallod őket.