Mi az ökopszichológia?

Az ökopszichológia filozófiai alapját a mélyökológia képezi, mely maga is olyan szellemi áramlatokból táplálkozik, mint Leonardo Da Vinchi, Spinoza, Thoreau, Schweitzer, Gandhi, Einstein életműve, vagy épp a Zen buddhizmus.

A mélyökológiát az különbözteti meg az általa sekélynek nevezett más ökológiai irányzatoktól és zöld mozgalmaktól, hogy egyrészről az ökológia tudományában a tények leírása és a logikus elemzés semmit nem mond arról, hogyan viszonyuljunk mindehhez, másrészről a környezetszennyezés és  túlhasználat korlátozásáért küzdők többsége ezt főleg az emberiség hosszabb távú érdekében teszi és eközben a valódi okokat: az ipari társadalom ideológiáját és működési mechanizmusát nem kérdőjelezik meg.

 A mélyökológia radikálisan szemben áll mind a mechanisztikus tudományfelfogással, mind az embert kiemelő és elkülönítő dualista antropocentrizmussal.

 Alaptétele, hogy minden élőnek önértéke van, függetlenül az ember számára való hasznosságától.

„Az antropocentrizmus kritikája nélkül nem kezelhető a környezeti válság, mert ezzel igazolják az uralmat és kizsákmányolást.” (Wawick Fox)

 Az élet gazdagsága, komplexitása, a biodiverzitás és szimbiózis is önértékkel bír, mellékesen az emberi életminőségnek, de egy minimális szintje a puszta emberi létezésnek is feltétele.

 E holisztikus látásmód első megfogalmazása talán James Lovelock Gaia hipotézise volt, majd Aldo Leopold Föld Etikája.

 Arne Naess norvég filozófust, Rachel Carson Néma tavasz-a döbbentette a helyzet súlyosságára és lényegében őt tekinthetjük Bill Devall-al, George Sessions-al, David Rothemberg-el együtt a mélyökológia megalapítóinak.

 Naess, aki fő műveit egy civilizációtól távoli hegyi kunyhóban írta, a személyes megtapasztalást, önálló gondolkodást és ebből önként adódó egyéni felelősségvállalást helyezi a középpontba.

  A természettel való közvetlen és intenzív kontaktus módosítja magát az érzékelési folyamatot (Gestalt), az azonulás révén átalakítja az alapértékek és ideák szintjét, valódi spirituális fejlődés, az önmegvalósítás kiteljesedése útján elvezet ahhoz az ökológiai bölcsességhez, ahol a kényelmi igények csökkentése, az egyszerűbb életmód nem áldozathozatalként, hanem örömforrásként jelenik meg. „Elkülönült dolgok helyett egy kapcsolati háló csomópontjaiként észleljük önmagunkat és a többi élőt, egy nagyobb rendszer szorosan integrált részeiként.” (Naess)

 „Kinyitod az ajtót, kilépsz az intellektus házából és érintkezésbe kerülsz a hegyekkel és folyókkal.” (Bill Devall)

 „A szavak megtorpannak, de a jelentés tovább hatol.” (Gary Snyder)

 Edward Goldsmith, René Dubost idézi: „Fenntarthatja-e az ember fizikai és lelki-szellemi egészségét, ha elveszíti kapcsolatát azokkal a természeti erőkkel, melyek mentális és biológiai lényét kialakították?”

 Pontosan ez az ökopszichológia központi kérdése és a válasza, ellentétben a pszichológia irányzatainak többségével, egyértelműen: nem.

 Az ökopszichológiának alig van előzménye a pszichológián belül, talán az evolúciós pszichológia, a szociobiológia és Carl Gustav Jung munkássága érintkezik vele néhány ponton.

 Paul Shepard szerint egy ipari urbánus környezetben felnövő gyereknek épp emberi mivolta, belső természete roncsolódik.

 Chellis Glendinning pszichológus konkrétabban fogalmaz: „A modern társadalmakban élő emberek a természettől való elidegenedés elsődleges traumája miatt legalapvetőbb igényeiket nem tudják kielégíteni és ettől pszichopathologikus és addiktív viselkedést produkálnak”.

 Freud, Fromm, Rogers és mai kollégáik pácienseit ilyen emberek tömegei alkotják, ám ők a külső és belső természetünktől való elszakítottságot, mint a tünetek gyökerét vagy nem ismerték fel, vagy szükségszerűnek gondolták és gondolják ma is, ahogy nem találtak kapcsolatot az önpusztítás változatos formái és a természetrombolás között sem.

 Ez távolról sem akarja azt jelenteni, hogy a hagyományos pszichoterápiák hatástalanok lennének, vagy ökopszichológiai szemlélet nélkül ne lehetne gyógyítani; az önmagunktól való elidegenedettség kezelése, az önismereti munka minden pszichológiai módszer alapja.

 A külső természettel való újrakapcsolódást is hozzáadva azonban, nagyságrendekkel nőnek a gyógyító energiák, csökken a bénító tehetetlenség és kiszolgáltatottság érzése, felgyorsul és kiteljesedik az önismeret fejlődése.